Search
  • Ivanov Angeliki

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS A SZERÉMSÉGBEN

2019. május 21-én történelmi utazásra indult a Nikola Tesla Általános Iskola VII. osztálya Szerbiába, a Szerémség városaiba.


Mielőtt elindultunk volna, hogy előzetes ismereteket szerezzünk, Nagy Alen tanár úr bemutató órát tartott nekünk Sirmiumról, utalva a római korra, valamint kitért a magyarság Kárpát-medencei helyzetére, jelenlétére a Vajdaságban. Ezt követően Borza Izabella tanárnő a barokk-kor jellegzetességeit mutatta be a művészetekben.


Kedd reggel elkezdődött a kirándulás a hetedik osztályos növendékeinek. Út közben alig vártuk az első kitérőt, ahol átszálltunk egy másik buszba és fogadtuk a hét battonyai hetedikes tanulót, akik szintén velünk tartottak.


Mivel sokat kellett állnunk a határon, eredeti programunk változott, így első állomásunk Pétervárad volt. A hely híres várának megtekintése után, egyenesen a szállásunkra mentünk, ahol elfoglaltuk szobáinkat.


A második nap rendkívül programdús volt. Elsőként Karlócára mentünk, ahol a polgármester fogadott minket hivatalában. A polgármester úr személyesen mesélt „városa” történelméről, kiemelve érdekességeit. Miután átadtuk ajándékainkat, elkezdődhetett Karlóca felfedezése. Először a Béke- kápolnáját néztük meg, a Karlócai béke aláírásának helyszínét (1699.01.26.). Sétánk során a városban felismertük a barokk nyomait az építészetben. Ezt követően a helyi gimnáziumban tettünk látogatást, ahol betekintést nyerhettünk az iskola sokszínűségébe, rengeteg szakkör lehetőséggel, nyelvtanulással.


Meglátogattuk a Gyufa Múzeumot, a Mézkészítő Múzeumot és még egy múltszázadi parasztházat is megnézhettünk, ismerkedve a földművelők mindennapjaival. Mivel jó idő volt, könnyebb túrára is volt alkalmunk, így elmentünk Strazilovoba, majd buszra szálltunk és megnéztük a Krusedoli és a Novo Hopovo kolostort.


Önként vállalt feladatunkat a nap végén teljesítettük! Szállásunk elfoglalása előtt, a „Vigyél magaddal egy szemeteszsákot” program keretében, szemetet szedtünk egy parkban.


A harmadik nap Szávaszentdemeterben maradtunk és felfedeztük az ókori Sirmium városát, amiről Alen tanár úr már mesélt. Túránk során idegenvezetéssel megnéztük a Római birodalom palotamaradványait, a Szent Demeter templom maradványait és a Szerémségi Múzeum ókori tárgyait. Az egész délelőttöt betöltő program után visszamentünk a hotelbe ebédelni, utána pedig buszra szálltunk és elmentünk a Zaszavica Nemzeti Parkba, ahol megismerhettük a hely gazdag élővilágát és hajókázhattunk a gyönyörű tavon.


A negyedik napon elhagytuk szállásunkat és Újvidékre indultunk megismerni a Sonja Marinkovic Általános Iskola hetedik osztályos diákjait. Az ajándékkönyvek átadása és a két órás foglalkozás után elindultunk haza, Magyarországra. Az első megálláskor elbúcsúztunk új battonyai barátainktól és a hosszú és élményekben gazdag út után hazaértünk Budapestre.


0 views